Grezsát nem, de az általa hozott oltóanyag-adományt beengedték Ukrajnába, a miniszteri biztosról tudomást sem vettek

Grezsát nem, de az általa hozott oltóanyag-adományt beengedték Ukrajnába, a miniszteri biztosról tudomást sem vettek

19:56 Január 28, 2021

Politika 10507 3 хвилини

Az ukrán hatóságok elfogadták – sőt, ismerve a mentalitásukat, minden bizonnyal el is várták – Magyarországtól azt az újabb 23 millió forint értékű veszettség elleni vakcinaadományt, amelyet a segélyezést szervező Grezsa István miniszteri biztos személyesen szeretett volna átadni csütörtökön Csapon az ukrán partnereknek, akik azonban megtiltották számára, hogy belépjen Ukrajnába, és még a nevét is elhallgatták az eseményről kiadott hivatalos közleményben.

A Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal szűkszavú közleménye megszokott, rutinszerű eseményként taglalja, hogy Magyarország – mintegy magától értetődő módon – 2,2 millió hrivnya értékű, francia gyártmányú Verobab veszettség elleni vakcinát adományozott humanitárius segélyként az Ukrán Vöröskeresztnek. A hivatalosság ígérete szerint a kárpátaljai lakosokat ingyen fogják beoltani szükség esetén a vakcinával gyógykezelés és megelőzés gyanánt. A rendszeres magyar vakcina-, gyógyszer- és orvosieszköz-adományokat érdemes annak tükrében értékelni, hogy az ukrán kormány hónapok óta képtelen koronavírus elleni vakcinát szerezni, miközben Európában már mindenütt oltanak.

Az már külön ukrán öröm, hogy a szovjet, majd a régiópárti uralom után ismét akadt olyan kárpátaljai magyar ember, aki hatalmi pozícióért cserébe hajlandó tehermentesíteni az ukránokat magyarokkal kapcsolatos, nem magyarbarát ügyekben. Petruska István kormányzóhelyettes – aki nemrég a Magyar Nemzetnek adott interjúban mutatkozott be az anyaországi közvélemény előtt – ezúttal sem hazudtolta meg magát, az őt idéző megyei hivatalos közleményben fél szóval sem említette meg az ukrán partnerek által porig alázott Grezsa Istvánnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program Koordinálásáért felelős miniszteri biztosnak a nevét, aki a magyar állam nevében és megbízásából évek óta szervezi és bonyolítja le Kárpátalja és Ukrajna sok milliárd forintra rúgó segélyezését.

(karpat.in.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei