Nem szeretne beengedni „túl sok” bevándorlót Dániába a miniszterelnök

Nem szeretne beengedni „túl sok” bevándorlót Dániába a miniszterelnök

09:43 Január 25, 2021

Politika 2855 3 хвилини

Українська

Nem ígérhetünk olyat, hogy nem lesznek menekültek, de kitűzhetünk egy célt, konkrétan egy új menedékkérelmi rendszer felállítását, ezután pedig rajtunk múlik, mikor tudjuk bevezetni – fogalmazott Mette Frederiksen dán miniszterelnök a Folketingben.

A kormányfő rámutatott, hogy kevés politikus tesz eleget ahhoz, hogy a migránsokat valóban integrálni lehessen, és nem követelnek tőlük eleget. Kijelentette, hogy a bevándorlóknak képesnek kell lenniük ellátni magukat és magukévá tenni a dán nemzeti értékeket – írja a Magyar Nemzet a V4NA hírügynökség információira alapozva.

Mette Frederiksen azt is elmondta: a társadalmi értékek és a kohézió már most komoly próbatétel előtt áll.

Óvatosnak kell lennünk, nehogy túl sokan jöjjenek az országunkba, mert enélkül nem létezhet társadalmi egység – fogalmazott. A társadalmi értékekkel kapcsolatos konfliktusok közé sorolta a bevándorló hátterű emberek által elkövetett bűncselekmények magas számát.

Ötből egy nem nyugati származású férfi megszegte már a büntető törvénykönyvet 21 éves korára. Ötből egy – hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette: ez nem újdonság, és éppen ez a probléma.

Évek óta fennáll ez a helyzet. A lányokat azért inzultálják, mert dánok. Vagy amikor a lányok viselkedését azért szorítják társadalmi keretek közé, mert túlságosan dánok lettek. De ott van a brønshøji kolbászoskocsi elleni támadás is, amire azért dobáltak petárdákat, mert disznóhúst árul – sorolta Frederiksen.

A Nyheter Idag összeállítása szerint 2020-ban Dánia 531 bevándorlót fogadott be, elsősorban az utazási korlátozásoknak köszönhetően. Ugyanakkor a statisztikákból az is látszik, hogy az északi országok közül Dánia a sor végén helyezkedik el a befogadási statisztikáit illetően – amit az erősen bevándorláspárti Svédország vezet 9621 fővel –, ami új perspektívába helyezi a miniszterelnök által említett társadalmi problémákat.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei