Ismét újraválasztották az ugandai elnököt – hatodszorra

Ismét újraválasztották az ugandai elnököt – hatodszorra

09:25 Január 17, 2021

Politika 2016 2 хвилини

Hatodik alkalommal is újraválasztották Ugandában a 76 éves Yoweri Musevenit, aki már 35 éve tölti be az elnöki posztot a kelet-afrikai országban. Az elnökválasztás eredményét ünneplő tömeg üdvözölte Kampaliban.

Az 52%-os részvétel mellett a választási bizottság adatai szerint a több mint három évtizede regnáló elnök a szavazatok több mint 58%-át kapta. Kihívója, az énekesből lett politikus Bobi Wine 34%-ot. Wine már csütörtökön választási csalást emlegetett, amelyet szerinte bizonyítani is tud – a választási bizottság azonban tagadja a vádakat.

„Azt tudom, hogy bármi is a szándékuk, az az én életemre nézve veszélyt jelent. És szerintem fontos, hogy ezt a világ tudja” – mondta az ellenzéki elnökjelölt, aki egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a szavazás előtti levő napokban korlátozták a lakosság internet-hozzáférését.

Wine szerint még pénteken katonák törtek be az otthonába – szombatra pedig körülfogták a házat. A hadsereg szóvivője szerint a saját biztonsága érdekében voltak ott.

(euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei