Szili Katalin: Az Európai Bizottság kimutatta a foga fehérét a polgári kezdeményezés ügyében

Szili Katalin: Az Európai Bizottság kimutatta a foga fehérét a polgári kezdeményezés ügyében

15:50 Január 15, 2021

Politika 3541 2 хвилини

Az RMDSZ és a FUEN által kezdeményezett, 1,3 millió európai polgár által támogatott kisebbségvédelmi csomag polgári kezdeményezés ügyében a mai napon hozta meg döntését az Európai Bizottság. Döntésében az Európai Parlament támogatása ellenére megismételte azt a határozatát, mely szerint nincs jogszabály-alkotási felhatalmazása a nemzeti kisebbségek védelmének ügyében.

Teszi annak ellenére, hogy az ügy Európa lakosságának több mint 10%-át érinti, egy spanyolországnyi népességet.

Határozatában hivatkozik különböző, a gender-, roma- , LMBTQ-stratégiákra, továbbá általános, a nyelvi, kulturális sokszínűséget védő szabályokra, melyek  részben kellőképen elasztikusak, így betartásuk nem kötelező, részben elégtelenek  a nemzeti kisebbségek védelmére. A kezdeményezés pontosan ennek hiányát hivatott szolgálni.

Jól láthatóan a Bizottság nem vállalta fel a politikai döntés meghozatalát. Döntésével bizonyította, hogy az európai intézményi bürokrácia vezérli és nem a valós problémák megoldása. A polgári kezdeményezés, úgy tűnik, számukra csak egy demokratikus mutatványos bódé, ahol a forgatókönyvet ki tudja, kik írják. Ezzel elősegíti, hogy tovább nőjön a bizalmatlanság az európai polgárok és a brüsszeli adminisztráció között.

A Bizottság ismét kimutatta foga fehérét.

Forrás: Facebook

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei