Románia: Paralimpiai bajnokot jelöl sportminiszternek az RMDSZ

Románia: Paralimpiai bajnokot jelöl sportminiszternek az RMDSZ

11:11 December 23, 2020

Politika 2559 2 хвилини

Online ülésén szavazta meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormányában való részvételt, és arról is döntöttek, hogy kiket és milyen tisztségekre jelölnek a kabinetben. Az előterjesztés értelmében Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt miniszterelnök-helyettesi tisztségre, Cseke Attilát fejlesztési miniszternek, Tánczos Barnát környezetvédelmi miniszternek, Novák Károly Eduárdot pedig sportminiszternek jelöli a párt.

A csíkszeredai születésű Novák Károly Eduárd a londoni paralimpián aranyérmet nyert pályakerékpárban – ezzel ő lett Románia első paralimpiai bajnoka –, emellett háromszoros világ-, valamint Európa-bajnok. 2013-ban a Román Kerékpáros-szövetség elnökének is megválasztották.

A Nemzeti Sport szerint Novák a bejelentés után azt írta közösségi oldalán, megtiszteltetésnek érzi, hogy sportminiszternek javasolta az RMDSZ, tudatában van a tisztséggel járó feladatoknak és kihívásoknak, és meggyőződése, hogy egy megfelelő csapattal nagyszerű dolgokat tudnak tenni a román sportért.

„A sport szerepe a mi életünkben, mindannyiunkéban alapvető, nem hiszem, hogy ezt bárki is cáfolná. Stabilitást szeretnék hozni, egy olyan irányt kitűzni, amely pozitívan hat a román sportra. A növekedés kulcsfontosságú, és minden sportágban érezhető kell, legyen. Szükséges, hogy olyan szinten tisztában legyünk a fair play fogalmával, mint még soha, elismerjük a bajnokainkat, támogassuk a tehetségeket, és minél messzebb juttassuk a román sportot a nagyvilágban” – tette hozzá.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei