A megyei tanács megválasztotta állandó bizottságait és elnökségét

A megyei tanács megválasztotta állandó bizottságait és elnökségét

09:05 December 10, 2020

Politika 5642 4 хвилини

Українська

Megtartotta második plenáris ülését a VIII. összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács. Az első ülésre december 7-én került sor, melyen Olekszij Petrovot választották az újonnan megalakult megyei tanács vezetőjévé, a helyettesi posztokat Andrij Seketa és Denisz Man töltik be.

A teremben 41 képviselő regisztrálódott, az Ellenzéki Platform – Az Életért (ОПЗЖ), A jövőért (За майбутнє) és az Andrij Baloga párt (Партія Андрія Балоги) képviselői közül senki nem vett részt az ülésen. Mindennek ellenére az ülés határozatképes volt, a fennmaradt kártyákat blokkolták. Bár a koronavírus-járvány miatt a meghívottak számát korlátozták, a képviselőkön kívül a teremben jelen voltak a megye hatósági szerveinek képviselői, a kistérségek vezetői, a konzulátusok képviselői, továbbá az újságírók.

Elsőként Olekszij Petrov, a megyei tanács elnöke közölte, hogy az első ülés során a napirendi pontok nagy részét sikerült megvitatni. A képviselők javaslatára a kimaradt kérdéseket a második ülésre halasztották. A harmadik plenáris ülésen, amelyet december 17-re terveznek, el kell fogadni a 2021-es megyei költségvetést és figyelembe kell venni más fontos kérdést is.

Az ülés során a képviselők az állandó bizottságok és a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökségéről szavaztak. A jelenlévők rövid időn belül döntöttek az állandó bizottságokról és azok tagjairól. Ezúttal tíz bizottság alakult meg. Az előző összehívású tanácsnál 9 bizottság működött, azonban most bővítették egy újabbal, amely Kárpátalja regionális fejlesztésének, a régió közigazgatási rendszerének és kommunális tulajdonának kérdéseivel foglalkozik majd.

A képviselők ezek után megszavazták a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökségét is, melynek tagjai a következők: a tanács vezetősége, az állandó bizottságok vezetői és a tanácsban megalakult parlamenti frakciók meghatalmazott képviselői.

A bizottságokkal kapcsolatos kérdések megvitatása során Barta József, a KMKSZ-frakció megbízott képviselője megjegyezte, hogy a költségvetési bizottságban az ellenzék képviselőinek is helyet kell biztosítani, s most az elsősorban a koalíciót alkotó pártok képviselőiből áll. Azt javasolta, hogy változtassák meg költségvetési bizottság összetételét akképpen, hogy abban a megyei tanácsba bekerült 8 párt mindegyikétől legyen egy-egy képviselő. A javaslatot szavazásra bocsátották, azonban nem kapta meg a szükséges számú szavazatot.

Barta József a sajtónak elmondta, hogy a KMKSZ-frakciót Brenzovics László képviseli a költségvetési bizottságban, ugyanakkor három pártnak nincs megbízottja ebben a fontos testületben. A KMKSZ frakciója igazságtalannak tartja ezt a döntés, bár ez várható volt, mivel a többség nem szeretné, ha az ellenzék kontrollálná a költségvetést. „A demokrácia és más olyan frakciók érdekében jártunk el, akik nem vettek részt a mai plenáris ülésen” – közölte Barta József, s az újságírók kérdésére elárulta azt is, hogy a KMKSZ frakciójának minden tagja képviseli a pártot valamelyik bizottságban.

(VV/Ruszlan Fatula, Karpatszkij objektív)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei