Szerbia és Montenegró kiutasította egymás nagyköveteit

Szerbia és Montenegró kiutasította egymás nagyköveteit

08:28 November 29, 2020

Politika 5267 2 хвилини

Українська

Montenegró tette meg a kezdőlépést Vladimir Božović szerb nagykövet kiutasításával, aki a podgoricai külügyminisztérium szerint beavatkozott a montenegrói belügyekbe, megsértve ezzel a vonatkozó nemzetközi jogot.

A podgoricai külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy Božović a diplomáciai előírásokkal összeegyeztethetetlen módon viselkedett. Hiába figyelmeztették szóban és írásban viselkedése tarthatatlanságáról, a diplomata újra becsmérelte Montenegrót – állt a közleményben.

Božović legutóbb azzal vívta ki befogadó országa haragját, hogy Montenegró és Szerbia 1918-as, jogilag megkérdőjelezhető egyesítését „felszabadításnak” és „szabad akaratból hozott döntésnek” nevezte.

Montenegró lépésére néhány órával később Szerbia is válaszolt.

A kölcsönösség elve alapján Belgrád persona non gratának minősítette Tarzan Miloševićet, Montenegró szerbiai nagykövetét.

A podgoricai kormánynak mindössze négy napja van hátra. A montenegrói parlament jövő szerdán dönt a széles körű ellenzéki szövetségen alapuló új kabinetről. A jobboldali pártokból álló koalíció 30 éves szocialista egyeduralomnak vethet véget a balkáni országban. A kormányalakításra felkért Zdravko Krivokapić, a Montenegró jövőjéért elnevezésű, korábban ellenzéki, szerbbarát koalíció listavezetője azt ígérte, hogy vezetése alatt az ország nem tér le euroatlanti útjáról, továbbra is a NATO tagja marad, és stratégiai célja a jövőben is az európai uniós csatlakozás lesz.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei