Szlovákiában előrehozott választások kiírását célzó népszavazást kezdeményez Robert Fico pártja

Szlovákiában előrehozott választások kiírását célzó népszavazást kezdeményez Robert Fico pártja

17:50 November 25, 2020

Politika 2630 5 хвилин

Előrehozott választások kiírását célzó népszavazást kezdeményez, és e célból a pozsonyi törvényhozás rendkívüli ülését indítványozza a szlovák parlament legerősebb ellenzéki pártja, az Irány- Szociáldemokrácia (Smer-SD) – jelentette be Robert Fico, a párt elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján szerdán.

Az Irány elnöke az indítványt Igor Matovic kormánya és a kormánykoalíció azon tevékenységével indokolta, amelyet az utóbbi hetekben-hónapokban lehetett tapasztalni.

A kormány „teljes káoszt hoz az állam vezetésébe” – jelentette ki Fico, utalva arra, hogy az utóbbi időben a kormány több tagja egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz az általuk hozott járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban. Fico kritikával illette a kormányt amiatt is, hogy szerinte leépíti a már bevezetett népjóléti intézkedéseket, de „milliárdokat ajándékoz a bankoknak”. Példaként azt hozta fel, hogy a koalíció megszüntette az iskolásoknak járó ingyenes ebédeket, de közben megszüntette a banki különadót is. A kormány zsarolja az embereket, és megsérti az emberi jogokat – mondta Fico, utalva arra, hogy Igor Matovic kormánya újabb kötelező országos teszteléseket tervez a Covid-19 betegség terjedésének visszaszorítására. Fico az elmúlt napokban már jelezte, hogy az újabb tesztelések miatt – ha azokat kötelezővé teszi a kormány – az alkotmánybírósághoz fordulnak.

Szlovákiában az elmúlt hetekben – nem utolsósorban a járványellenes intézkedésekre reagálva – folyamatosan erősödik az Igor Matovic kormányát érő ellenzéki kritika. A legtöbb bírálat az idén tavaszig kormányzó Iránytól és annak elnökétől, Robert Ficótól származik, aki a napokban Matovic miniszterelnök és Ivan Korcok külügyminiszter „óriási hibájának és rövidlátásnak” nevezte, hogy Szlovákia a V4 országcsoport tagjaként „nem állt ki” Magyarország és Lengyelország mellett a Brüsszellel szembeni jogállamisági vitában.

A 150 fős pozsonyi törvényhozás szabályai szerint a most 30 képviselő által indítványozott rendkívüli ülést a házelnöknek záros határidőn belül össze kell hívnia. Az ugyanakkor kérdéses, hogy a rendkívüli ülést valóban megtartják-e, mert előfordulhat, hogy az alkotmányozó többséggel rendelkező kormánykoalíció nem fogadja el annak napirendi programját. Ennek lehetőségével kapcsolatban a legerősebb ellenzéki párt elnöke bejelentette: amennyiben a rendkívüli ülést nem tarthatják meg, illetve, ha a parlamentben nem kap többséget a népszavazás kiírása, akkor petíciót indítanak a népszavazás kiírásának céljából.

A vonatkozó szabályozások szerint népszavazást egyszerű többséggel indítványozhat a parlament, vagy azt egy legalább 350 ezer aláírással megtámogatott petíció benyújtása után írhatja ki az államfő. Szlovákia történetében eddig nyolcszor volt népszavazás, de ezek közül – a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt – csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt. Az Irány által most kezdeményezett esetleges népszavazáson arra lehetne igent vagy nemet mondani, hogy Szlovákiában 2021. június 30-ig rövidítsék le a jelenlegi törvényhozás mandátumát.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei