Biden: a beiktatás után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók

Biden: a beiktatás után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók

08:27 November 25, 2020

Politika 2720 3 хвилини

Українська

Elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók – jelentette be Joe Biden, az Egyesült Államok várható elnöke az NBC televíziónak kedden este adott interjújában.

Hangsúlyozta: már elnöksége első száz napjában kötelezettséget vállal az állampolgárság megadására mintegy 11 millió illegális bevándorlónak, és az erről szóló törvénytervezetet átküldi a kongresszusnak. Kifejtette azt is, hogy elnöksége első száz napjának legfontosabb feladata a bevándorlási reform megvalósítása és a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz. Részletekkel is szolgált.

Ígéretet tett rá, hogy jelentős mértékben megnöveli az Egyesült Államokba befogadandó menekültek számát. Donald Trump, a hivatalban lévő republikánus elnök 15 ezer főben szabta meg az évente befogadható menekültek számát, Biden most azt ígérte, hogy ezt a kvótát évi 125 ezer főre emeli. Eltörli a Trump-kormányzat azon tiltó rendelkezését is, amelynek értelmében meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást azokból az országokból, amelyeket a terrorizmus melegágyának minősítettek.

A politikus azt mondta, hogy korrigálni fogja, illetve semmisnek mondja ki azokat a korábbi, Trump által hozott elnöki rendeleteket, amelyek szerinte kártékonyak voltak, és – úgy fogalmazott – „jelentékenyen befolyásolták a klímaviszonyok romlását, és ezzel egészségtelenebbekké tettek bennünket”.

Az interjúban Biden megerősítette, hogy megkezdődött a hatalom átadásának folyamata, s a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági csapata már meg is kereste az ő munkatársait. Korábban – még kedden délután – újságíróknak azt is megerősítette, hogy naponta megkapják majd a szigorított titkosítású hírszerzési jelentéseket is.

Biden hangsúlyozta: „ez nem egy harmadik Obama-ciklus lesz, mert… teljesen más a világ ma, mint az Obama-Biden adminisztráció idején volt”.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei