Amerika bezárja az égboltot, Oroszország tiltakozik

Amerika bezárja az égboltot, Oroszország tiltakozik

08:30 November 23, 2020

Politika 3304 3 хвилини

Українська

Oroszország garanciákat akar a Nyitott égbolt-szerződésben részt vevő államoktól, hogy az Egyesült Államok kilépése után is biztosítják egész területük, így az amerikai objektumok feletti átrepülést, és hogy orosz területekről készült légi felvételeket nem adnak át Washingtonnak – közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium.

A moszkvai diplomácia azért bocsátott ki állásfoglalást, mert korábbi közlések szerint az Egyesült Államok vasárnaptól nem lesz többé a megállapodás részese. Az amerikai kormányzat május 21-én jelentette be, hogy kilép a szerződésből, ettől számítva fél évvel később a többi partner hivatalos értesítése nélkül is távozhat. Az orosz külügyminisztérium erre közölte: „A Nyitott égbolt-szerződésből kilépve az amerikai fél arra számít, hogy szövetségesei egyfelől akadályozni fogják az Egyesült Államok európai katonai objektumai feletti megfigyelő repüléseket, másfelől pedig hogy megosztják majd Washingtonnal az orosz területek fotózásakor készült anyagaikat. Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan Oroszország számára”.

Moszkva szilárd garanciákat kíván elérni a szerződésben maradóktól, hogy biztosítani fogják egész területük megfigyelésének lehetőségét, és hogy a megfigyelő repülések anyagait nem adják át olyan harmadik országoknak, amelyek nem részesei a szerződésnek. A tárca szerint Washington lépése sem Európa, sem az Egyesült Államok biztonságát nem erősítette meg.

Rámutatnak: Moszkva válaszlépése attól függ majd, hogy a többi részes ország nyilatkozatai mennyire felelnek meg annak, amit tesznek. Közölték, hogy „Oroszország és szövetségeseink érdekeiből kiindulva fogjuk meghozni a megfelelő döntést”.

Az 1992-ben aláírt és 2002-ben hatályba lépett szerződésnek 35 európai és észak-amerikai részes állama van. Rendelkezései alapján az utóbbi másfél évtized során több mint 1200 ellenőrző repülést hajtottak végre, ezek egyik fő célja a bizalomerősítés, a leszerelési egyezmények betartásának ellenőrzése. A partnerek a szerződést a műholdas felderítőeszközök tökéletesedése ellenére is hasznosnak tartják.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei