Oroszország megvárja a végeredményt, és majd akkor gratulál az új amerikai elnöknek

Oroszország megvárja a végeredményt, és majd akkor gratulál az új amerikai elnöknek

11:45 November 13, 2020

Politika 2577 3 хвилини

Válaszszankciókat vezet be a Navalnij-üggyel kapcsolatban Oroszország a német és a francia vezetés szerveinek képviselői ellen – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában orosz sajtóorgánumoknak a világpolitika aktuális kérdéseiről nyilatkozva.

Az MTI beszámolója szerint az orosz diplomácia vezetője közölte, hogy Moszkva hamarosan értesíti „partnereit” a döntésről.

Mint mondta, az orosz fél nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust Németországban vagy azon a repülőgépen mérgezték meg harci méreganyaggal, amellyel Omszkból berlini gyógykezelésre szállították.

„Felmerül a kérdés, hogy kik voltak ennek a repülőgépnek a fedélzetén az orvosokon kívül” – fogalmazott Lavrov.

A hegyi-karabahi konfliktusról szólva közölte, hogy az összes fél érdekelt az orosz békefenntartó erők jelenlétében az övezetben. Leszögezte, hogy török békefenntartókat nem vezényelnek a térségbe, a török megfigyelők mozgástere az Azerbajdzsánban a fegyvernyugvás felügyeletére létrehozandó orosz–török központra korlátozódik.

Az amerikai választásokkal kapcsolatban megismételte a Kreml által már ismertetett orosz álláspontot, amely szerint a győztesnek való gratuláláshoz meg kell várni a hivatalos végeredményt. Úgy vélekedett, hogy Joe Biden elnöksége esetén az amerikai politika nem fog megváltozni Oroszország vonatkozásában, és Barack Obama irányvonalának felel majd meg.

Úgy vélekedett, sajnálatos lenne, ha a választások nyomán erősen megosztott amerikai társadalom az oroszellenesség alapján próbálna meg újból összefogni. Megjegyezte, hogy az orosz fél nem kíván tanácsokat adni az Egyesült Államok „archaikus” elnökválasztási rendszerével kapcsolatban.

Forrás: index

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei