Hazatért a száműzetésből az egykori bolíviai elnök, Evo Morales

Hazatért a száműzetésből az egykori bolíviai elnök, Evo Morales

13:04 November 10, 2020

Politika 3189 2 хвилини

Ezrek köszöntötték a hazatérő volt bolíviai elnököt, amikor átlépte az ország déli határát – írja a The Guardian.

„Amíg a kapitalizmus és az imperializmus létezik, a harc folyik tovább”– jelentette ki a 61 éves volt elnök, amikor átkelt az Argentínát és Bolíviát összekötő hídon, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

„Több ezer Bolíviai vár arra, hogy köszöntsék Evo-t a híd túloldalán. És tudják miért? Mert a nép soha nem téved.” – mondta Alberto Fernandez Argentín elnök, mikor átkísérte Moralest a határon.

„Éljen Bolivia! Éljen Latin Amerika!” – tetet hozzá.

Bolivia első őslakos elnöke múlt év november 11-én, az ellene indult politikai tiltakozássorozatot követően mondott le, és hagyta el hazáját. Először Mexikóba távozott, majd a múlt év legnagyobb részét Argentínában töltötte, ahol Fernandez baloldali kormánya menedékjogot adott számára.

Forrás: index

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei