Megalakult a vajdasági kormány

Megalakult a vajdasági kormány

19:46 Október 29, 2020

Politika 711

Három párt, illetve koalíció alkotja a vajdasági tartományi kormányt a következő négy évben, a tartományi elnököt és a titkárokat csütörtökön szavazta meg a vajdasági parlament.

Június 21-én parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választást tartottak Szerbiában. Mindhárom szinten a Szerb Haladó Párt (SNS) szerezte meg a legtöbb szavazatot. A 120 tagú vajdasági tartományi képviselőházban így az SNS-nek 76 képviselője lett. A második helyen a Szerbiai Szocialista Párt végzett, a szocialisták 13 politikusa ülhetett be a képviselői padsorokba. A harmadik legerősebb pártnak a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) bizonyult, az eddigi hat helyett 11 politikusa képviselheti a magyarság érdekeit tartományi szinten a következő négy évben. Ez a három párt, illetve azok a kisebb pártok, amelyekkel koalíciós listán indult, képezik a tartományi kormányt.

A nacionalista Szerb Radikális Pártnak négy, egy többpárti koalíciónak, a Vajdasági Frontnak hat, az ellenzéki Seprű 2020 nevű mozgalomnak, valamint a monarchista Szerb Királyság Megújhodási Mozgalmának pedig öt-öt politikusa került be a vajdasági tartományi parlamentbe, ők ellenzékből politizálnak a következő időszakban. A tartományi kormányfő ismét Igor Mirovic, az SNS politikusa lett, a VMSZ egyik politikusa, Szakállas Zsolt pedig az oktatási és kisebbségügyi titkárságot vezeti a jövőben. A kabinetet 101 támogató és 10 ellenző szavazat mellett választották meg csütörtökön.

Igor Mirovic kiemelte: a tartományi kormány első intézkedései a járványhelyzet kezelésére, a gazdasági fejlesztések folytatására és a költségvetésre vonatkoznak majd.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei