A beteg magzatok művi vetélése alkotmányellenes Lengyelországban

A beteg magzatok művi vetélése alkotmányellenes Lengyelországban

21:12 Október 23, 2020

Politika 3135 3 хвилини

Українська

Alkotmányellenesnek találta csütörtökön a lengyel alkotmánybíróság a beteg, akár többhónapos magzatok művi vetélését lehetővé tevő előírást. Az államfői szóvivő elégedettséggel, az ellenzék felháborodással nyugtázta a döntést.

A teljes, tizenöttagú taláros testület a lengyel alaptörvénynek a minden embernek az élethez való jogáról, ennek törvényi védelméről szóló tételeire alapozta döntését, valamint azon alkotmányos előírásra, miszerint az emberi és állampolgári jogok az ember természetes és kisajátíthatatlan méltóságából erednek.

Az ítélet indokolását bemutató bíró kiemelte: „az emberi élet a fejlődésének minden szakaszában jelent értéket, a születés előtti szakaszban, emberi lényként élethez való joggal rendelkezik. A gyógyíthatatlan betegség ténye önmagában nem jogosíthat a terhességmegszakításra.”

Az alkotmánybírósági eljárást tavaly 119 parlamenti képviselő kezdeményezte, köztük voltak a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) egyes tagjain kívül az ellenzéki Lengyel Parasztpártból és a Kukiz´15 tömörülésből álló frakció, valamint a radikális jobboldali és az újliberális kispártokat tömörítő Konföderáció képviselői is.

Lengyelországban az 1993 óta érvényben lévő magzatvédő törvény értelmében akkor megengedett a 12 hétnél fiatalabb magzatok elvetetése, ha a terhesség nemi erőszak következménye. Beteg magzatok esetében, valamint ha az anya élete veszélyben forog, a törvény a terhesség minden fázisában megengedi a művi abortuszt.

A beteg magzatok művi vetélését megengedő, most alkotmányellenesnek minősített előírásra hivatkozva Lengyelországban évente mintegy ezer terhességmegszakítást hajtanak végre, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatokon, annak ellenére, hogy a Down-kór besorolása a törvényben körülírt betegségek közé sokak szerint jogi és erkölcsi kételyeket vet fel.

A tárgyalás idején az alkotmánybíróság székhelye előtt kisebb csoportok tüntettek, az életvédő szervezetek, valamint az abortusztilalmat ellenző szervezetek képviselői egyaránt.

Forrás: index

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei