Tudja segíteni Lengyelország Ukrajnát NATO taggá válásában?

Tudja segíteni Lengyelország Ukrajnát NATO taggá válásában?

20:19 Október 15, 2020

Politika 987

Українська

A legutóbbi tárgyalásokat követően Ukrajna és Lengyelország elnöke, Volodimir Zelenszkij és Andrzej Duda bejelentették a LITPOLUKRBRIG (litván–lengyel–ukrán dandár) fejlesztését, amelyet a három ország azzal a céllal hozott létre, hogy részt vegyen az EU, az ENSZ és a NATO égisze alatt folytatott műveletekben. Ezen kívül mindkét államfő „kihangsúlyozta annak fontosságát”, hogy Ukrajna megkapta a Kibővített lehetőségekkel rendelkező szövetségi partner státuszát.

Szakértők szerint Varsót és Kijevet most elsősorban az oroszellenes kérdés hozza össze. Emellett Ukrajna a szomszéd ország segítségét kéri a NATO-ba való integráció útján, de Lengyelország, a szakértők szerint, e téren nem rendelkezik megfelelő befolyással.

Ukrajna és Lengyelország elnöke, Volodimir Zelenszkij és Andrzej Duda, a kijevi tárgyalásokat követő közös nyilatkozatban az alábbiakat jelentette be: „Megerősítjük a Nagy hetmanról, Kosztyantin Osztrozkijról elnevezett litván–lengyel–ukrán dandár képességeinek valamint lehetőségeinek további fejlesztésének szükségességét.”

Kijev köszönetet mondott Varsónak Ukrajna euro-atlanti törekvésének gyakorlati támogatásáért, elsősorban a nemzetbiztonsági szektor, a NATO normáinak megfelelő átalakításának folyamatában. „Mindkét fél kihangsúlyozza annak fontosságát, hogy Ukrajna megkapta az Észak-atlanti Szövetség Kibővített lehetőségekkel rendelkező partner státuszát” – olvasható a közleményben. Szakértők szerint, a LITPOLUKRBRIG-et és a Lengyelországgal folytatott katonai-politikai együttműködést Ukrajna jelentős lépésnek tekinti a NATO integráció útján.

Az újságírókkal folytatott beszélgetés során Volodimir Zelenszkij az Andrzej Dudával folytatott találkozó eredményeit értékelve elmondta, hogy a litván–lengyel–ukrán brigád „megerősödését” a „sikeres ukrán–lengyel együttműködés példájának” nevezte.

A lengyel államfő kijelentette, hogy „Lengyelország Ukrajna mellett áll az ukrán határok kérdésében” és abban, hogy „Ukrajna visszaszerezze az felügyeletet Donbasz és a Krím felett”. Ezért a tárgyalásokon nagy figyelmet fordítottak a biztonság kérdésére – jegyezte meg a lengyel vezető.

Eközben Kijev nagy reményeket fűz az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozás lehetőségéhez. A BBC HARDtalk című műsorának adott interjújában Zelenszkij kijelentette, hogy Kijev nem tér le a NATO-ba való integráció útjáról. Szerinte az ország a katonai tömbben való tagsága nem „fantázia”, ​​ahogy azt néhány magas rangú európai tisztviselő mondja.

Volodimir Zelenszkij: „Ma Kibővített lehetőségekkel rendelkező NATO-partnerekké váltunk. A NATO-ba megyünk… a NATO – régiónk biztonsága. Mi ezt megértjük… A NATO-tagság – nagyon fontos jelzés az Orosz Föderáció számára, és ez a legfontosabb támogatás” – áll az államfő honlapján.

Ezen túlmenően Ukrajna elnöke elégedettségének adott hangot a Kibővített lhetőségekkel rendelkező partneri státuszával kapcsolatban, amelyet Kijev 2020 júniusában kapott a Szövetségtől. Grúzia, Finnország, Svédország, Jordánia és Ausztrália hasonló státusszal rendelkezik. Ez lehetővé teszi egyedi programok megvalósítását a NATO-val, de nem garancia a Szövetséghez való csatlakozásra. A NATO honlapján közétett nyilatkozat szerint, Kijev Kibővített Lehetőségekkel rendelkező partneri státusza nem befolyásolja a jövőbeni tagságát illető döntéseket.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei